Kuenringer dicstelen vége után az Aggstein-kastély csaknem másfél évszázadig romokban állt. Ezt követően V. Albrecht herczeg hűbérbirtokba adta megbízható tanácsosának és Georg Scheck vom Walde kamarásnak.
Így 1423-ban a csekk elkezdte építeni a „Purgstal”-t, amely ma is olvasható a harmadik kapu feletti kőtáblán. A kemény munkában a szegény alattvalók hét évig követ kőre raktak, amíg az épület elkészült, és most úgy tűnt, dacol az örökkévalósággal. A csek azonban, miután felkapott lett, az arra érdemes és köztiszteletben álló államférfiból veszedelmes rablóbáróvá és csattanóvá, rémületté változott az erdőben és az egész Duna-völgyben.
Akárcsak ma az erődben, egy alacsony ajtó egy nagyon keskeny sziklalaphoz vezetett, szédítő magasságban. Csodálatos kilátás nyílik az isteni szépség világába. Scheck felhívta a rózsakertjét, megvetve a kegyetlenséget, a tányért, és szívtelenül kilökte a foglyokat, így csak az volt a választásuk, hogy éhen halnak, vagy a szörnyű mélységbe ugrással készítik elő szenvedéseik gyors végét.
Egy rabnak azonban volt szerencséje egy fa sűrű lombjaiba zuhanni, és így megmenteni magát, míg egy másikat egy gőgös zsellér, von Schwallenbach úrnő fia szabadította ki. Míg azonban a halál elől megmenekült férfiak Bécsbe rohantak, hogy elmondják a piebald hercegének gonosz tetteit, a kastély ura a szegény ifjúságon vetette ki haragját. Scheck bedobta a fiút a börtönbe, és amikor kémek jelentették, hogy a herceg Aggstein ellen fegyverkezik, megparancsolta a csatlósainak, hogy kössék le a foglyot, és dobják le a rózsakert szikláira. A csatlósok már vigyorogva akartak engedelmeskedni a parancsnak, amikor az Ave harangja halkan és ünnepélyesen megszólalt a nyugati partról, és a csekk a Junkernek, őszinte kérésére, elegendő időt biztosított arra, hogy lelkét Istennek ajánlja, egészen az utolsó hangig. a szellőzőben megszólaló csengő elhalkult.
De Isten kegyelmes gondviselése folytán a kis harang folyamatosan kongott, a folyó hullámai fölött remegő hang nem akart véget érni, intette a karcsú szívet, hogy forduljon ki-be... hiába; mert csak rettenetes szitok, mert az átkozott csengés nem némult el, a hang visszhangja a szörny makacs elméjében.
Időközben azonban Georg von Stein parancsnok a herceg parancsára éjszaka körülvette a kastélyt, az érmék csörömpölése és a teljes büntetlenség biztosítéka kinyitotta a kapukat, így az utolsó gazság is elkerült. A csekket a herceg elkapta, minden árutól elveszettnek nyilvánította, és szegénységben és megvetésben vetett véget életének.